Friss hírek
-
A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért…
25:33:05-ös idő alatt teljesítette a 161 km-es El Reto Del Indio terepversenyt, abszolútban első lett és megdöntötte a női pályacsúcsot….
-
Budapest Boat Show: a legnagyobb szárazföldi kikötő – képösszeállítás
A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ adott otthont február 19. és 22. között az eseménynek.
-
Major Veronika Európa-bajnok Jerevánban
Magyar idő szerint vasárnap kora délutánra a pisztolyosok befejezték az egyéni küzdelmeket az Örményországban zajló 10 méteres Eb-n.
-
Horogkeresztes zászló a NOB-elnök koporsóján
1876 – 150 éve született Henri de Baillet-Latour, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén Pierre de Coubertint váltó belga sportvezető
-
Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Érezhető volt a…
A dunaszerdahelyiek védekező középpályása, Tuboly Máté is értékelt a Nemzeti Sportnak, ő már a rájátszás felé tekint.
-
Aranyérmes lett a női pisztolycsapatunk
Dübörögnek az események a sportlövők Örményországban rendezett 10 méteres Európa-bajnokságán.
-
MotoGP: Bezzecchi nyerte az évad első nagydíját Thaiföldön
Az Aprilia 27 éves versenyzője ezzel sorozatban a harmadik sikerét aratta, mivel az előző idény utolsó két versenyén is ő…
-
Sakk: Rapport és Lékó egy, Gaál négy helyet rontott, Gledura…
A junior fiúknál hosszú idő után először van magyar sakkozó, s mindjárt ketten is befértek az első százba: Palczert Mátyás…
-
Pusztai László utolérhetetlen volt
1946 – Nyolcvan éve született a szélső, aki menet közben lett jó futballista.
-
Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen
„Örülök, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző újabban számít a játékomra. Egyre jobb teljesítményt nyújtok, amihez a csákvári NB II-es szereplés sokat…
-
„Fejlődünk, ez egyértelmű” – a Liverpool új fegyveréről beszélt Arne…
A This is Anfield is szerint nem a West Ham elleni volt Kerkez Milos legjobb meccse, Szoboszlai Dominik viszont stabil…
-
Mucha József gólra törő játékot és győzelmet vár az FTC-től…
„A Ludogorec elleni Európa-liga-továbbjutás mentálisan sokat adhatott a társaságnak, nagy siker ez.”
-
NHL: zsinórban ötödször nyert a Hurricanes, szétlövés döntött a Rangers…
A Canadiens 6–2-re múlta felül a Capitalst, míg a Sabres 6–2-vel zárta le a Lightning tízmeccses hazai menetelését.
-
Légpuska vegyes csapat: a mezőny első felében végeztek, de nem…
Dénes Eszter és Péni István a 14., míg Ferik Csilla és Pekler Zalán a 25. helyen végzett.
-
Bognár György: Fradit is megverette a VAR két hete, akkor…
MESTERMÉRLEGEK. Révész Attila: Három csapatot leszámítva a mezőny többi részének az az elsődleges célja, hogy minél előbb szerezze meg a…
-
Négy magyar érem a tekvandósok kanadai versenyén
A válogatott összességében a harmadik helyen végzett, Salim Gergelyt pedig a legjobb edzőnek választották.
-
NBA: Miller vezérletével a Hornets legyőzte a Blazerst, három vereség…
Miamiban Bam Adebayo dupla duplával járult hozzá a Heat sikeréhez a Houston Rockets felett, míg a Toronto Raptorst Immanuel Quickley…
-
Bobállal erősített a Gyirmót, Prosserrel és Vernessel a Tatabánya, Babatival…
Korábbi NB I-es gólkirály Hatvanban • Hiába hívták Budafokra edzőnek Vadnait, maradt Dorogon játékosként • A Haladás célja, hogy 2031-re…
-
Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs…
A jégkorong ob I döntőjében a második mérkőzés következik; a magyar férfi kosárlabda-válogatott Franciaországban játszik világbajnoki selejtezőt.
-
Hatvan perc kerestetik – Malonyai Péter jegyzete
NS-VÉLEMÉNY. Ha nincs igazán érdekes téma, az időjárás mindig jól jön.
-
Emberkísérletek – Ballai Attila publicisztikája
ALAPVONAL. Ők is a bőrükön érezték a történelmi pillanatot, Baróti Lajos szövetségi kapitány utóbb úgy fogalmazott, ez a meccs mindenről szólt,…
-
Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool; Balog Tibor már…
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk: Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool. A címvédő a kupasorozatok után a ligában is…
-
A kihagyott tizenegyes is belefért a PSG-nek, négypontosra nőtt az…
A Loic Negót sérülés miatt nélkülöző Le Havre nem tudott pontot szerezni; otthon nyert a Rennes és a Monaco.
-
Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a…
Kikapott az OSC és a Tatabánya.
-
A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale
Az Inter két góllal nyert hazai pályán, és robog a bajnoki cím felé.
-
Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hat gólt lőtt, nyert a Dinamo…
Vámos Petra két góllal járult hozzá a Metz sikeréhez a nagy rivális Brest Bretagne ellen a Francia Kupában.
-
Férfi röplabda: óriási csatában győzött a Vegyész a MAFC otthonában
A két és fél órás meccs döntő szettjében majdnem hatvan pont született.
-
Vasárnap már az érmekért küzdenek sportlövőink Jerevánban
Az olimpiai számokkal, valamint a mozgócél-lövészet végeredményével vasárnap nagyüzem lesz a sportlövők 10 méteres Európa-bajnokságán.
-
Két góllal győzött Győrben a Ferencváros
Ancsin Gábor kilenc, Győri Mátyás nyolc góllal vette ki a részét a vendégek sikeréből, akik ezzel nagyot léptek a nemzetközi…
-
Férfi vízilabda: hibátlan teljesítménnyel zárta az alapszakaszt a Ferencváros
A címvédő Ferencváros hat góllal nyert a Vasas ellen, Varga Vince öt gólt dobott.
-
Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén
A Tatán található Fényes-tanösvény kihagyhatatlan program a túrázás kedvelőinek, kisgyerekes családdal is kellemes kikapcsolódás.
-
Harry Kane ismét duplázott, egyre közelebb a címvédéshez a Bayern…
Hiába szerzett vezetést a BVB, a végén a bajorok örülhettek.
-
Takács Boglárka és Illovszky Dominik is megvédte bajnoki címét fedett…
Klekner Hanga 2020 óta verhetetlen rúdugrásban; Mátó Sára egyéni csúccsal nyert 400-on; Kis-Soós Hunor új U18-as magyar rekordot ért el…
-
Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a…
Megbosszulták magukat a hazaiak kihagyott helyzetei.
-
Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az…
A változtatások a tervek szerint már az idei világbajnokságon életbe lépnek.
-
A Ferencváros tíz mezőnyjátékossal is győzött Vácon
A győriek magabiztosan győzték le a Kisvárdát • A tavalyi gólkirály Pődör Réka tíz góljával vezette sikerre a szombathelyieket.
-
Elmozdult a kieső helyről a horvát bajnokságban az Eszék
A második félidőben születtek a gólok.
-
NB I: ETO FC–Újpest FC
Közel 20 éve nem nyert bajnokit az Újpest Győrben, de ezúttal sem a lila-fehérek az esélyesek az élen álló ETO…
-
Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés
Kovács Mátyás gólpasszal járult hozzá a kassai győzelemhez.
-
Csoportelsőként negyeddöntős a BVSC női vízilabdacsapata az Eurokupában
A magyar csapat mindegyik csoportmérkőzésén begyűjtötte a három pontot és hármasából első helyezettként jutott a negyeddöntőbe.
-
Röplabda: Hollósy László megnyerte csapatával a Német Kupát
A Suhl női röplabdacsapata a szombati mannheimi döntőben öt szettben legyőzte a Stuttgartot.
-
Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt
A katalánok 10-ese két évszázados rekordot is átírt szombati produkciójával.
-
Mi volt itt?! Két találatot is elvett a Burnleytől a…
Az Everton ötgólos csatában nyert a Newcastle vendégeként.
-
Schäferék 94. perces tizenegyesgóllal kaptak ki; megszakadt a Hoffenheim remek…
Nem tudott nyerni otthon a Leverkusen; a Werder hazai pályán, a St. Pauli idegenben győzött.
-
Ülve hagyta állva ellenfeleit Mathieu van der Poel
A hónap elején még terepkerékpáros-világbajnoki címet szerző holland kiválóság 16 kilométerrel a cél előtt hagyta faképnél riválisait.
-
Majdnem negyven év után produkált ilyen első félidőt a Como…
A vendég Lecce vezető góljára gyorsan érkezett a válasz.
-
Baráth Péter: Történelmet írtunk, de nem szeretnénk itt megállni
„Kemény párharc vár ránk a Mainz ellen.”
-
Női kézilabda NB I: a DVSC 11 gólt számolt rá…
A hajdúságiak ezzel nagy lépést tettek a dobogó felé.
-
NB I: DVTK–ZTE FC
A kieső helyen álló miskolciak ebben a bajnokságban még nem tudtak nyerni a zalaiak ellen.
-
Liga 2: Bölöni László végezte el a kezdőrúgást Marosvásárhelyen –…
A két magyar játékost is foglalkoztató ASA idei első hazai bajnoki mérkőzésén nyert a Buzau ellen.
-
Videó: Szoboszlai gólpasszából duplázta meg előnyét a Liverpool
A magyar középpályás sarokrúgásból szolgálta ki Virgil van Dijkot.
-
NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz
Hinora Kristóf a tavaszi szezont még a tolnaiaknál tölti, mielőtt visszatér nevelőegyesületéhez.
-
A Gyirmót idegenbeli győzelmével kezdődött meg az NB III tavaszi…
Madarász Márk kétszer is betalált a budaörsiek kapujába.
-
Thomas Müller szerint Németország nincs ott a vb favoritjai között
A Nationalelf színeiben 2014-ben világbajnokságot nyerő legenda amondó, hogy nincs állandóság a jelenlegi csapatban.
-
Premier League: Liverpool–West Ham
Szoboszlai Dominik gólpasszt jegyzett, Kerkez Milos is ott van a „vörösök” kezdőcsapatában – Nuno Espírito Santo gárdája a kiesés elől…
-
Húsz meccs után is nyeretlen a Dunaújváros a férfi röpi…
Nem szakadt meg a vendégek vesszőfutása.
-
Tóth Alex a hajrában állt be, a Bournemouth otthon ikszelt…
A magyar középpályás sárga lapot kapott, kiosztott egy ígéretes passzt, háromból egy párharcot nyert meg.
-
Iráni–izraeli háború: légtérzár miatt Ománban rekedt a magyar úszóválogatott egy…
Wladár Sándor a Nemzeti Sportnak elmondta, az összes kimenő járatot törölték – egy órán múlt, hogy nem tudták elhagyni az…
-
Niké Liga: Zsolna–DAC
Az alapszakasz utolsó fordulójában rangadó vár a Dunaszerdahelyre, amely akár az élen is végezhet.
-
Tenisz: elmaradt a döntő Dubajban, Medvegyev nyerte a viadalt
Tallon Griekspoor a combhajlító izma sérülésére hivatkozva adta fel a finálét.
-
Dollák Tamara egy vereséggel búcsúzott Tiranában
A vasárnapi záró napon három kötöttfogású birkózónkért szoríthatunk.
-
NB II: a 20. forduló szombati mérkőzései – élő eredménykövető!
A Mezőkövesd a Soroksárt fogadja, a KTE a Budafokot látja vendégül, míg a Honvéd a Csákvár otthonában lép pályára.
-
NB II: Aqvital FC Csákvár–Budapest Honvéd FC
Öt bajnoki óta nyeretlen a hazai csapat. Kövesse helyszíni online közvetítésünket a találkozóról!
-
NB II: Kecskeméti TE–Budafoki MTE
Három vereség után javítana a KTE a bajnokságban. Kövesse helyszíni online közvetítésünket a találkozóról!
-
Videó: nem ügyetlen a labdával Sydney Sweeney
A népszerű színésznő a Sporting CP péntek esti bajnokiját tekintette meg, majd pályára is lépett a meccs után.
-
NB I: Kisvárda Master Good–Paksi FC
Utolsó négy bajnokiját elvesztette a Paks, a Kisvárda egy pontra megközelítheti Bognár György csapatát.
-
NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–Soroksár SC
Két nyeretlen meccs után javítana a Kövesd. Kövesse helyszíni online közvetítésünket a találkozóról!
-
Vb 2026: Mexikóba érkezett a világbajnoki trófea – fotó
A nagy fogadási ünnepség után a trófea körútra indul az országban, ahol jelenleg erőszakhullám tombol.
-
Szerb Szuperliga: Novi Pazar–Topolya
A legutóbbi két meccsét megnyerő, a bajnokságban negyedik helyezett csapat otthonába látogat a TSC.
-
Dél-Afrikában hangoltak a tavaszra kajakozóink
Tóth Dávid szakági szövetségi kapitánnyal értékeltünk.
-
A női kéziválogatott mentáltrénere elárulta, hogyan segíti Golovin Vlagyimirt és…
Kovács Magdolna legnagyobb feladatának a csapat- és kultúraépítést tekinti.
-
Öt góllal lőtte be magát a felsőházba a Sepsi OSK
A sepsiszentgyörgyiek két fordulóval az alapszakasz vége előtt a CSM Resita elleni győzelemmel biztossá tették helyüket a román másodosztály felsőházi…
-
Kulcsjátékosokat kell pótolnia Borbély Balázsnak
KEZDÉS: 19.30. Az ETO vezetőedzője a középpályásgondokat megoldotta Tóth Rajmund eredeti posztján történő szerepeltetésével, viszont eltiltások miatt Miljan Krpics és…
-
MotoGP: furcsa befutó, Acosta nyerte a sprintfutamot Thaiföldön
A versenybíróság utasította a címvédő és szabálytalankodó ducatis Marc Márquezt, hogy engedje el riválisát.
-
Kopasz Bálint idén újra kipróbálná magát párosban
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos a tervei szerint Opavszky Márkkal ülne egy hajóba.
-
NHL: három góllal kikapott a Minnesota, fordított az Anaheim
Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján négy meccset rendeztek.
-
Szivós Márton: Hiszek a játékosokban, ők meg egymásban
A Honvéd pólócsapatának vezetőedzője szerint innentől a négyes döntő a cél a Konferenciakupában.
-
Szilágyi Áron: Óva intenénk minden szülőt attól, hogy a gyermeke…
A sportoló, annak szülei, az edző, illetve a mentális szakember együttműködése állt a középpontjában a pénteki sport coaching és mentáltréning…
-
Tóth Alex a játékperceiért, a Bournemouth Európáért küzd
KEZDÉS: 13.30. A magyar középpályást foglalkoztató csapat a Sunderlandet fogadja.
-
Csak a győzelem segíthet a diósgyőrieknek a ZTE ellen
KEZDÉS: 17.00. Nem lesz könnyű dolga a DVTK-nak, amely kieső helyen várja a jó formában futballozó zalai csapat elleni bajnokit….
-
NS-képeslap: pályák és öltözők újultak meg
Önműködő öntözőrendszer és világítás is működik a Vas vármegyei Söpte pályáján.
-
Niko Kovac: Le tudjuk győzni a Bayernt
KEZDÉS: 18.30. A német bajnokság klasszikus rangadója következik: Dortmundban lép pályára a Bayern München.
-
Gera Dániel egy teheráni szállodában várakozik; Koszta Márkék edzése elmarad
A két játékos képviselője, Ivan Rados a Nemzeti Sportnak elmondta, mindkét légióssal beszélt már mióta reggel elkezdődtek a bombázások Izrael…
-
Szabó János: Nem bánom, hogy védő lettem
KEZDÉS: 14.30. Kisvárdán játszhatja a 400. élvonalbeli mérkőzését a paksiak legendája, aki Böde Dániel rekordját messzinek érzi, Éger Lászlót viszont…
-
Hivatalos: Lukács Péter a nyártól Szegeden folytatja
A Norvégiából hazatérő magyar válogatott irányító kétéves szerződést kötött a Tisza-parti klubbal.
-
Ezúttal is fontos szerep juthat a fiataloknak az NB II-ben
Három másodosztályú bajnokit is szombaton rendeznek meg a Magyar Kupa miatt.
-
A legjobb magyar atléták Nyíregyházán versenyeznek a bajnoki címért
Több országos csúcstartó is ott lesz a nyírségi viadalon.
-
Válogatott meccs Bejrútban, 44 év késéssel…
1956 – Dr. Kreisz László csapatorvos az Aranycsapat sztárjainak mértéktelen alkoholfogyasztásáról és szertelen étkezéséről adott jelentést.
-
Jokics lökdösődött, Gilgeous-Alexander 36 ponttal vezette sikerre az OKC-t
A bajnok hosszabbításban nyert a Denver ellen, a szerb center tripla duplája és Murray 39 pontja is kevésnek bizonyult.
-
Sportország: jugoszláv kosárkultúra a magyar palánk alatt
Az egyetlen Euroliga-győztes magyar kosárlabdaedzővel, Rátgéber Lászlóval az újvidéki magyar létről, a jugoszláviai Vietnámról, a Magyarországra költözésről, a pécsi kosárlázról,…
-
ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást
A zalaiak 2029-ig szóló szerződést kötöttek a csapatban eddig kölcsönben szereplő Fabricio Amatóval.
-
Sergio Navarro: Ami történt, az megjósolhatatlan
A DVSC vezetőedzője annak ellenére elégedett, hogy kétgólos vezetésről nem tudták megnyerni az MTK elleni meccset.
-
A közösség ereje a fontos – ötvenéves Kovács Katalin
Még messze nem érte el a világversenyen nyert aranyérmei mennyiségét a „kajakkirálynő” éveinek száma. Háromszoros olimpiai, 31-szeres világ-, 29-szeres Európa-bajnokunk…
-
Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr!; Összejött…
A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK: Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr! Az Európa-liga legjobb tizenhat együttese között…
-
„Enbéhárom”: játsszuk le magyarul – Vincze András publicisztikája
ALAPVONAL. Hajdan nem csupán néhány mániákus, hanem szinte az egész ország tudta, melyik NB III-as pálya korlátjára érdemes kikönyökölni a vasárnapi…
-
Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete
NS-VÉLEMÉNY. Az ágrajzot olyan szempontból is érdemes böngészgetni, hogy melyik ágról melyik csapat érkezhet a Puskás Arénába.
-
Női vízilabda ob I: egygólos UVSE-siker az Eger ellen
A mezőny legjobbja az ötgólos Faragó Kamilla volt.
-
A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a…
Az Alavés az utolsó bő fél órát emberhátrányban játszotta végig.
-
Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a…
A Wolverhampton így is elég reménytelen helyzetben van, míg a birminghamieknek nagyon hiányozhatnak majd ezek a pontok.
-
Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern
A MotoGP thaiföldi sprintfutamán elkelnek a sorozat első 2026-os vb-pontjai.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS